Szopogatótabletták

4 összetevővel a felsőlégúti megbetegedések ellen!

2021-11-03

A hideg beköszöntével a csapból is az folyik, hogy erősítenünk kell az immunrendszerünket és fel kell vennünk a harcot a megfázással. Nem véletlenül, hiszen ez az egyik leggyakoribb betegség, amire sokszor csak legyintünk és kihordjuk lábon, pedig elég sok kellemetlenséget, többek között torokfájást is okozhat, ráadásul a hangszálaink is begyulladhatnak. Ilyen esetben jó, ha kéznél van a kettős hatású Vocal szopogatótabletta, ami az izlandi zuzmó, a C-vitamin, a cink együttese által – ami a mentás tabletta esetében még a hialuronsavval is kiegészül – nem csak nyugtatja az irritált torkot, garatot, de közben szervezetünk immunitását is támogatja.

Október elejétől megszaporodnak az influenza-szerű, felső légúti megbetegedések. Kifejtettük már hogy mennyire fontos a vitaminok és a nyomelemek pótlása, és hogy nem feltétlenül szükséges maréknyi kapszulát bevennünk a hosszú távú immunitás kiépítéséhez. Nincs ez másképp a Vocal szopogatótablettával sem, hiszen az összetevői egymást erősítve járulnak hozzá a szervezet saját védekező mechanizmusának erősítéséhez, de akkor is segítségünkre lehet, ha már jelentkeztek a megfázás tünetei.

Nyugtat és regenerál
Kaparó torok, köhögés, nyelési nehézségek, rekedtség? A megfázásos panaszok gyakran járnak fájdalommal és a nyálkahártyák gyulladásával. A Vocal szopogatótabletta egyik alapeleme, az izlandi zuzmó, amely nyugtatja és regenerálja az irritált torkot, ezáltal csillapíthatva a köhögési ingereket. Ha meghűlés okozza a hangszálaid gyulladását, az izlandi zuzmó a rekedtségedet is segítheti enyhítheti.

A szépségiparban méltán népszerű hialuronsav kiváló antioxidáns: a mentás ízű Vocal szopogatótabletta összetevőjeként támogatást nyújt a száj és a torok nyálkahártyája számára az azokat károsító szabad gyökökkel és környezeti ártalmakkal szemben, emellett gyorsítja a nyálkahártya gyógyulási folyamatait.

Ellenálló és erős immunrendszer
A C-vitamin igazi sztárvitamin, az összes közül ez a legfontosabb. Szervezetünk azonban nem tudja előállítani, ezért szükséges pótolnunk. A helytelen életviteli szokásaink miatt a gyümölcsökből és zöldségekből nyert mennyiség a legtöbb esetben közel sem elegendő, sőt, megbetegedés esetén eleve nagyobb szervezetünk napi C-vitamin adagja. Pozitív hatásai közé tartozik, hogy védi a sejteket az oxidatív stressztől.

A cinkből a C-vitaminnal ellentétben kis mennyiség is elég a szervezetünk kiegyensúlyozott működéséhez. Biztosítja a sejtosztódás és az anyagcsere-folyamatok problémamentes lezajlását. Ha ellenálló sejteket és erős immunrendszert szeretnénk, a cinket sem hagyhatjuk ki a napi vitaminlistánkról.

A Vocal szopogatótabletta mindegyike tartalmazza az izlandi zuzmó, a C-vitamin és a cink megfelelő mennyiségét, és hű társad lehet a torkod, a hangod és az immunitásod támogatásában. Három különböző ízben kapható – cseresznye, citrom, menta – így mindenki garantáltan megtalálja azt a változatot, amit legszívesebben tart a táskájában a hideg hónapokban.

 

Kapcsolódó termékek

Vocal szopogatótabletta Étrend-kiegészítőCitrom

Vocal szopogatótabletta Étrend-kiegészítőCseresznye

Vocal szopogatótabletta Étrend-kiegészítőMenta

Weboldalunk harmadik féltől származó sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. Részletek... Engedélyezem